Hírek
2012. Január 23. 20:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Visszautasítja a szakszervezet vádjait az Orangeways
Az Orangeways (új nevén Tribune Ventures Hungary) vezérigazgatója visszautasítja a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet vádjait, bejelentette, hogy polgári pert indít, és büntető feljelentést tesz.
Kovács Miklós vezérigazgató hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt két és fél évben, a Gemenc Volán alvállalkozójaként három esetben csúszott 2-3 napot az alkalmazottak fizetése, de minden egyéb szakszervezeti vádat alaptalannak nevezett.
A vezérigazgató szerint, szemben a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) állításaival a cafeteriát, a bért, a nyugdíjpénztári juttatást és a szakszervezeti tagdíjat is kifizette munkavállalói után az Orangeways. A SZAKSZ azt követően vádolta meg ennek ellenkezőjével a munkáltatót, hogy tavaly október 13-án a cég az MNV és a szakszervezet képviselői tárgyalóasztalhoz ültek, és úgy tűnt meg is állapodtak - mondta. A SZAKSZ pedig a múlt pénteki demonstráción már azt követelte, hogy a Gemenc Volán bontsa fel az Orangeways-zel még 2009-ben Dombóvár és Tamási térségére kötött alvállalkozói szerződést - emlékeztetett.
A vezérigazgató visszautasította a szakszervezetnek azt a követelését, hogy a decemberi "jogellenes" munkabeszüntetés miatt elbocsátott 8 alkalmazottat visszavegye a cég. Úgy vélte: a munkavállalóknak lehetőségük lett volna jogszerű sztrájkot tartani, elégséges szolgáltatással, ez azonban elmaradt.
Tavaly a Gemenc Volán alvállalkozójaként 24.550 járatot indított az Orangeways, ebből 12 esett ki műszaki hiba miatt, amit a szakszervezet "mindennapi gyakorlatnak" nevezett.
A felsoroltak miatt az Orangeways a jó hírneve megsértése, valamint a jogellenes sztrájk miatt kimaradt 217 járat és az ebből származott 3 millió forintos kár miatt polgári jogi igényt támaszt a szakszervezettel szemben. Rágalmazás és becsületsértés miatt viszont büntető feljelentést tett - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 09:03, hétfő | Helyi
Áldozatot követelt egy dombóvári lakástűz
Május 18-án, szombat reggel érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Dombóváron kigyulladt egy lakás.
2024. Május 19. 15:59, vasárnap | Helyi
Középiskolások Buzánszky Jenő Emléktornája Dombóváron
A Buzánszky Jenő Sportkomplexum 2022-ben átadott műfüves pályáján ismét megrendezésre került a legendás dombóvári futballista tiszteletére a középiskolások tornája.
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.