Városlista
2024. június 2, vasárnap - Anita, Kármen

Hírek

2011. November 17. 15:11, csütörtök | Helyi
Forrás: Dombóvári Rendőrkapitányság

Tizennégy bűncselekményt ismert el a rendőrök „régi ismerőse”

Tizennégy bűncselekményt ismert el a rendőrök „régi ismerőse”

Több lopással, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel és okirattal visszaéléssel is megalapozottan gyanúsítható az a 32 éves dombóvári nő, akit tegnap vettek őrizetbe a Dombóvári Rendőrkapitányság nyomozói.

A nő jellemzően besurranásos módszerrel dolgozott Dombóváron. A be nem zárt kapuk és lakásajtók nyújtotta lehetőségeket használta ki fényes nappal arra, hogy lakásokból és családi házakból táskát, pénztárcát vagy műszaki cikket tulajdonítson el. Volt ahol pár ezer forint haszonra tett szert ilyen módon, de akadt több százezer forintos zsákmány is.

Néhány helyszínen a tulajdonos megzavarta az éppen „munka” közben tetten ért tolvajt, aki ilyenkor a zsákmányát hátrahagyva elmenekült, azonban ennek köszönhetően a szemtanúk több esetben is rendkívül jó személyleírással tudtak segíteni a nyomozóknak a felderítésben.

A helyi rendőrök által jól ismert, büntetett előéletű asszony az elé tárt bizonyítékok hatására összesen tizennégy bűncselekmény elkövetését ismerte el kihallgatása során. A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 31. 09:00, péntek | Helyi

Ereszcsatornás csalások Tolna vármegyében

Négy eljárás is folyik házaló ereszcsatornás csalások miatt Tolna vármegyében.

2024. Május 30. 08:35, csütörtök | Helyi

Bemutatásra került Erky-Nagy Tibor: Gunaras 50 éve című könyve

Müller Ádám, a DKSZK igazgatója köszöntötte a megjelenteket, azt követően Pintér Szilárd polgármester, majd Őri Gábor a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület elnöke tartott beszédet.

2024. Május 27. 11:31, hétfő | Helyi

Megteltek a tűzoltólaktanyák gyermeknapon

Május 26-án, vasárnap idén is kinyíltak a laktanyák szertárkapui, hogy gyereknap alkalmából feledhetetlen élményt nyújtsanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

2024. Május 27. 08:30, hétfő | Helyi

Május 28-án mutatják be Erky-Nagy Tibor Gunaras 50 éve című könyvét

A könyvet a szerző mutatja be a Dombóvári Művelődési Ház Majoros-termében.