Hírek
2011. Augusztus 20. 21:33, szombat | Helyi
Szent István államalapítására emlékeztek Sásdon
A honfoglalás 110. évfordulója tiszteletére állított kopjafánál rendezték meg az augusztus 20-i ünnepséget Sásdon. A megemlékezések szentmisével és kenyérmegáldással értek véget a római katolikus templomban.
A Hősök tere melletti parkban reggel összegyűlt ünneplők előbb közösen énekelték el a Himnuszt, majd a következő bevezető szavak és Márai Sándor-idézet hangzott el Cserveni Gábor konferálásában:
Augusztus 20-a az egyik legrégibb magyar ünnep, Szent István király ünnepének napja. A magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja. A magyarság és a keresztény hit világának találkozását és összefonódását a magyar nép egyetlen uralkodó személyéhez köti; az első magyar királyhoz, az államalapító Szent Istvánhoz. I. István uralkodása idején augusztus 15-én, Nagyboldog-asszony napján hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot. Ekkor tartották, az un. törvénynapokat. Később Szent László király hozott döntést az ünnepnappal kapcsolatban: áttették augusztus 20-ra, mert 1083-ban e napon avatták szentté Istvánt. Az Országgyűlés döntése értelmében 1991-től augusztus 20-a, a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe, a hagyomány szerint egyben az új kenyér napja.
„A magyar mérsékelt, tartózkodó, ezeréves veszélyösztönnel szemléli a világ jelenségeit, ezer éve ugyanazok a történelmi erővonalak metszik a magyarság életvonalait. A magyar nem kegyetlen: történelmi sorsa méltányosságra és óvatosságra tanította. Ezer éven át egy kis nép, mely nagy hatalmak állandó viharzónájában él, megtanulja, hogy egyetlen kötelessége van önmagával és a világgal szemben: megmaradni. Túlzással, igazságtalansággal, méltánytalansággal, vad indulatokkal, kegyetlenséggel lehet hódítani; megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet. Nem él még egy nép a Duna-medencében, melynek történelmi arányérzéke oly fejlett, oly öntudatos lenne, mint amilyen mértékben a magyar rendelkezik a megmaradás törvényének a legfontosabb képességével.”
Ezt követően Szuhanics Albert Szent István ünnepe című versét szavalta el Keserű Péter, a Sásdi Általános Művelődési Központ (ÁMK) Általános Iskolájának 7. osztályos tanulója. A verset Keresztes Sándor, a Sásdi ÁMK egykori, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium jelenlegi tanulójának harmonikajátéka követte. Johan Pachelberg Kánon című művét adta elő nagy átéléssel.
Az ünnepség első részének zárásaként a honfoglalás 110. évfordulója tiszteletére állított kopjafánál koszorút helyeztek el a Sásd Város Önkormányzatát, a Római Katolikus Egyházközséget és Kolping Család Egyesületet, a város intézményeit, a Honismereti Szakkört, a FIDESZ, a KDNP és a Magyar Szocialista Párt helyi alapszervezetét képviselő személyek.
A megemlékezéseket záró ünnepi szentmisét Rosner Zsolt plébános celebrálta.
A Sásdi ÁMK Városi Könyvtára és Művelődési Központja által rendelkezésünkre bocsátott fotókból készült képgalériánk a cikkünk címsora alatti "Kapcsolódó galéria" hivatkozásra kattintva nyitható meg.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.