„Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő leng utána…” (Reményik Sándor)

Június tizennegyedikének reggelén 77 diák számára más volt az iskolánk, mint eddig. Az aulát nem a szokásos gyerekzsivaj töltötte be, hanem virágillat, ünneplőbe öltözött, meghatódott hozzátartozók, fátyolos tekintetű osztálytársak. A négy ballagó osztály számára mást hozott ez a mai napkelte: felidéződtek az elmúlt évek csínytevései és kalandja, sikerei és kudarcai egyaránt.
Az emlékidézésben az igazgató néni is segédkezett, hiszen búcsúzó beszédében mindegyik osztály múltjából kiemelt néhány kedves, megmosolyogtató történetet.
Felidézte a d-sek fergeteges farsangi cigánytáncát, amivel aznapra az iskola sztárjai lettek, de eszünkbe juttatta megható karácsonyi műsorukat is. A c-sek korcsolyamutatványairól szólt, majd a chilis cukor nyújtotta gasztronómiai élvezeten mosolyogtunk. Ha a b-sekről beszélünk, a rókaszelídítés és a jótékonykodás éppúgy eszünkbe jut, mint a versenyeredményeik, szerepléseik. Az a osztály sokoldalúságát bizonyítja, hogy népdaléneklésről, táncról, fociról, úszásról, versenyekről, műsorokról ugyanúgy mesélhetnénk, mint a sok szép Erzsébet-tábori emlékről.

A négy osztályfőnök: Lívi néni, Anikó néni, Zita néni és Magdi néni is elérzékenyülve gondolt vissza az eltelt évekre. Bizonyára a ballagók és a Nyári Éva által összeállított műsor 7. a-s szereplői is érezték a szürke hétköznapokban, hogy „lehet számtalan hely, ami szebb és jobb”, de tanúságot tettek arról is, hogy nekik itt volt dolguk, itt voltak álmaik.
Ennek bizonyítékaként számtalan szép könyv és ajándék került azokhoz a nyolcadikosokhoz, akik közösségi munkájukért, verseny- vagy tanulmányi eredményeikért dicséretet érdemeltek. Az Év sportolója Halmai Blanka, az Év diákja Pintér Márk lett. A Géniusz Díjat Szabó Kevin kapta. Az igazgatónő a szülők és a pedagógusok munkáját is megköszönte, külön kiemelve Erdősné Fedeles Zita tanárnő optimista szemléletét, közösségformáló, áldozatos tevékenységét.

„Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
Majd megriaszt egy álom…”
énekelték a hetedikesek. A tarisznyába került a só és pogácsa mellé egy csipetnyi hit, maréknyi remény és jó adag szeretet is, hogy minden ballagó álmát segítse valósággá válni. Sok sikert kívánunk mindnyájuknak.

Szalainé Balogh Erika