Hírek
2026. Január 20. 07:12, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
MÁV-csoport: 13 százalékot meghaladó keresetnövekedés az idén
A kiegészítő bérfejlesztéssel a MÁV-csoport dolgozóinak alapbére 9,6 százalékkal nő, az összes emelést és juttatást beleszámolva 13 százalékkal kereshetnek többet az idén
– közölte a társaság az MTI-vel azt követően, hogy hétfőn megállapodtak a munkavállalói érdekképviseletek, a cégcsoport, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium (ÉKM) vezetői.
Januárban és februárban a korábbi megállapodás szerint 4,7 százalékos az emelés, de a hétfői megállapodás alapján márciustól a megemelt alapbér további 4,7 százalékkal nő.
A közlemény szerint két másik intézkedés is növeli a kereseteket a MÁV-nál.
Az eredeti, hároméves megállapodásban rögzített, alanyi jogon járó 120 ezer forintos SZÉP-kártya juttatás összege 400 ezer forintra emelkedik és a kollektív szerződésbe is beépül.
A megemelt mértékű SZÉP-kártya juttatást két lépésben kapják meg a munkavállók: az első 200 ezer forintos részt márciusban, a második 200 ezer forintos részt pedig júliusban. (A lojalitási juttatás összege és kifizetésének ideje nem változik: a 350 ezer forintos juttatást az idei esztendőben is decemberben utalják a munkavállalóknak.)
Hozzátették, hogy
az egészségpénztári tagdíjak összege már január 1-től havi nettó 4000 forintról 7000 forintra nőtt, míg a lojalitási juttatás összege és kifizetésének ideje nem változik.
A MÁV hangsúlyozta, hogy az emelések nemcsak megőrzik, de növelik is a munkavállalóik fizetésének vásárlóértékét 2026-ban.
Ezek a döntések összességében garantálják a közlekedési vállalat munkavállalóinak, hogy a keresetük az idén sem csupán megőrzi, hanem növeli is a vásárlóértékét, hiszen kétszámjegyű mértékben, összesen 13 százalékkal növekszik - hangsúlyozza közleményében a társaság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld
Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni

