A tornacsarnokba belépőt gyönyörű, igazi ünnepi hangulatú díszítés fogadta. A feltűzött kokárdák, a képek, mind-mind a jeles napot idézték. Ha Magyarországon meghalljuk azt a szót, március 15., biztosan mindenkinek először a kokárda jut az eszébe. Ez a kis "tárgy" egybeforrt az ünneppel.
A Himnusz elhangzása után Gyarmati Jánosné beszédével hangolta rá a diákokat, pedagógusokat és a meghívott vendégeket az eljövendő műsorra. Majd a diákok versekkel, zenével idézték fel a nagy nap soha vissza nem térő pillanatait. Pittinoné Kutas Erika tanítványai példásan oldották meg a nehéz feladatot: úgy átadni az ünnep mondanivalóját, hogy ne hangozzék sablonosan, ne legyen tele frázisokkal.
A nézők feszült figyelemmel kísérték az eseményeket, hisz mindig történt valami a színpadon!
A megemlékezés után mindenki elgondolkodhatott azon, élnek-e még közöttünk ilyen emberek, akik mindenüket feláldozzák az általuk képviselt eszmékért. Vajon, a nézők soraiból 20-30 év múlva lesznek-e hazánk jeles személyiségei?