Hírek
2014. Április 09. 11:33, szerda |
Helyi
Forrás: Rieger Erika
Kerekesszék-szállító kerékpárt vett a dombóvári napközi otthon
A sérült emberek életét könnyíti meg
Kerekesszék-szállító kerékpárral gyarapodott a „Reménység” Napközi Otthon és Fejlesztő Iskola.
Rieger Erika igazgató elmondta, a súlyosan, halmozottan sérültek közlekedését tudja megkönnyíteni a speciális eszköz, amelynek előnye, hogy anélkül tudják vele szállítani a mozgásában korlátozott embert, hogy ki kellene őt emelni a helyéből. A billenő rámpa segítségével ugyanis könnyen a kerékpárhoz illeszthető a kerekesszék. Ezzel ki tudják váltani a lakhely és a napközi otthon közötti mindennapos autós szállítást, amely jelentős költségeket rótt az ellátottak családjára.
Az intézmény 5-6 fiatalja számára jelent segítséget az újszerű, 1 millió 700 ezer forint értékű eszköz, amelyet a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány pályázatán elnyert támogatás révén tudtak megvásárolni Hollandiából. Rieger Erika hozzátette, az intézmény falain kívüli szolgáltatást is elképzelhetőnek tartja azok számára, akik egyedül nem képesek a közlekedésre. Ráadásul a kerékpáros szállítással egy megváltozott munkaképességű embernek tudnak munkát adni.
A dombóvári kerekesszék-szállító jármű egyébként az országban a második az igazgató tudomása szerint.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.