Hírek
2019. Június 20. 18:01, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Idén 11 ezren jelentkeztek a vándortáborokra
A tavalyinál négyezerrel több, mintegy tizenegyezer diák és tanár jelentkezett az idei vándortáborokra – mondta Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1-en.
A helyettes államtitkár közölte, hogy ezen a nyáron 19 féle erdei, vízi és kerékpáros vándortábort szerveznek, ezeken egyhetes turnusokban vehetnek részt a diákok.
Elmondta azt is, hogy az erdőgazdaságok 150 létesítményt újítottak fel, felépült 13 erdei iskola, 30 látogatóközpont, illetve szálláshely, valamint 44 kilátó. Mindezek a vándortáborozók rendelkezésére állnak majd – fűzte hozzá.
A diákokat többnyire sátrakban alszanak, egy-egy táborhelyen általában két napot töltenek, a teljes útvonaluk hossza pedig 60-80 kilométer.
Mint a témában szerdán tartott sajtótájékoztatón elhangzott, az erdei vándortáborok szervezését az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja. A korábbi öt útvonalhoz (Bakony, Börzsöny, Mátra, Mecsek és Pilis) idén a Zemplén és a Vasi-hegyhát is társul, ezeket június közepétől augusztus végéig 138 csoport járja be.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 16:00, hétfő | Belföld
Gyérítik a szúnyogokat
Kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
2024. Május 20. 06:00, hétfő | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon