Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2023. Április 18. 08:41, kedd | Helyi

Folyamatos az önkéntesek utánpótlása

Folyamatos az önkéntesek utánpótlása

Az utánpótlás képzését sem lehet elég korán kezdeni.

A Letenyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Kurdi Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Kurd Község Önkormányzatának támogatásával rendezte meg április 15- én a Melinda Kupa elnevezésű Ifjúsági CTIF Bajnokság I. fordulóját Kurdon.

A megnyitón Szabó Jenő tűzoltó ezredes, a Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője köszöntötte a verseny ifjú résztvevőit. Az ezredes elmondta, hogy a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nagy örömére szolgál, hogy a gyerekek már most egy olyan lelkes közösség tagjai, akik aktívan részt vesznek a tűzvédelmet érintő megmozdulásokban.

Fizikai és elméleti felkészültség is szükséges a Nemzetközi Tűzoltó Szövetség által megszabott követelmények szerinti versenyszám teljesítéséhez. A pályán elhelyezett akadályok, részfeladatok végrehajtása közben egyetlen szó sem hagyhatja el a versenyszámban résztvevők száját. A fegyelmezett csapatok végig erősen koncentrálva futották végig, kapcsolták a tömlőket az akadályokkal tűzdelt pályán.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 07:51, szerda | Helyi

Kitelepítési emléknap Kaposszekcsőn

A Felvidéki kitelepítettek emléknapja alkalmából Kaposszekcsőn 4 település emlékezett meg április 12-én, pénteken.

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.

2024. Április 12. 08:00, péntek | Helyi

Lomtalanítás Dombóváron

Idén két időpontban április 13-án és 27-én lesz Dombóvár különböző részein lomtalanítás. Utcákra lebontva az időpontokat cikkünkben olvashatják.