Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2018. Augusztus 22. 10:57, szerda | Belföld
Forrás: mti - fotó: mti

Év végéig házi őrizetben marad a Dózsa György úti gázoló

Év végéig házi őrizetben marad a Dózsa György úti gázoló

December 21-ig meghosszabbította a tavaly a fővárosi Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizetét és fenntartotta mozgásának ellenőrzését nyomkövetővel a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Az előző nap erről hozott döntésről szerdán tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Törvényszék.

A közlemény szerint ügyészi indítványra született a még megfellebbezhető döntés, noha a védő ismételten azt javasolta, hogy írjanak elő "enyhébb, a gyanúsítottnak nagyobb mozgásszabadságot biztosító magatartási szabályokat" a férfinak.

A kerületi bíróság döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsított továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros sérelmére, akit ezután még bántalmazott is. 2017. május 15-én Budapesten, a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva összeütközött a szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel. A balesetben két ember életét vesztette, többen súlyosan megsérültek - írják.

Közölték: a gyanú szerint az is megállapítható, hogy az utóbbi baleset előtt M. Richárd kábítószert fogyasztott, bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással.

A bűnügyi felügyelet meghosszabbításának indoka, hogy a korábbi bűncselekmény miatti gyanúsítotti kihallgatása után a gyanú szerinti újabb bűncselekményt követett el, másrészről a gyanúsított büntetett előéletére, korábbi közlekedési kihágásaira is figyelemmel a bíróság szerint alappal lehet tartani attól, hogy szabadon bocsátása vagy a mozgási szabadságát kevésbé korlátozó magatartási szabályok előírása esetén újabb bűncselekményt követne el - írják.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld

Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját

Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.

2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld

Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld

Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok

Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.