Városlista
2024. június 2, vasárnap - Anita, Kármen

Hírek

2018. Október 21. 22:25, vasárnap | Helyi
Forrás: Dombó Média

Elismeréseket és kinevezéseket adtak át a Szent Lukács Kórházban

Elismeréseket és kinevezéseket adtak át a Szent Lukács Kórházban

A helyi Szent Lukács Kórház a névadója tiszteletére rendezett idei ünnepségét október 18-án a fekvő- és járóbetegek ellátását egyaránt végző egészségügyi intézmény Maria Mater Dei kápolnájában tartotta meg.

Az egybegyűlteket dr. Kerekes László főigazgató köszöntötte, aki bevezetőjében a holisztikus szemléletű gyógyítás fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, hogy tapasztalata szerint az orvostechnika rohamos fejlődése következtében kezd egy kicsit személytelenné válni a gyógyítási tevékenység. Ezt a folyamatot a betegnek a középpontba állításával és a vele való egyénre szabott foglalkozással meg kell állítani.

- Mindenképpen azt tartom fontosnak, hogy az emberi tényezőt megerősítsük - hangsúlyozta dr. Kerekes László. - A holisztikus szemlélet szerint az orvoslás tudomány, művészet és van spirituális dimenziója is. Ennek a háromnak az ötvözete kell, hogy a gyógyítók munkáját jellemezze.
Meghívott vendégként dr. Tekeres Miklós professzor emeritusz, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának alapító igazgatója tartott előadást a gyógyításról alkotott felfogásáról. A Magyar Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Társaság korábbi elnöke az orvos és a beteg kapcsolatáról, a tudományról, valamint a kommunikáció jelentőségéről osztotta meg gondolatait hallgatóságával.
Ezután az állami fenntartású egészségügyi intézmény vezetői a hosszú ideje magas színvonalú munkát végző kollégáiknak elismeréseket adtak át és főorvosi kinevezéseket jelentettek be.
Szent Lukács Emléklap kitüntetésben részesült dr. Bakonyi Károly főgyógyszerész, Kanászné Dubovánszky Szilvia, a mozgásszervi rehabilitációs osztály ápolója, Pataki Lászlóné, az intenzív osztály ápolója, Tóthné Domsa Erika, az onkológiai szakrendelés és gondozó asszisztense, Patkóné Tóth Krisztina, a tamási laboratórium asszisztense és Varga Mária, a gunarasi rehabilitációs osztály medenceőre.
Dr. Zólyomi Annamáriát a radiológiai osztály vezető főorvosává, Ujhelyiné dr. Szabó Juditot a transzfúziológiai osztály vezető főorvosává, dr. Németh Ildikót, a mozgásszervi rehabilitációs osztály vezető főorvosává, dr. Muschicz Máriát pedig a gunarasi mozgásszervi rehabilitációs osztály vezető főorvosává nevezték ki.
Másodfőorvosi kinevezést kapott dr. Zolnyánszki Ilona infektológus, valamint dr. Majdi Ahmad Kamal Sweis aneszteziológus.
Az ünnepség zárásaként a Szent Orsolya Iskolaközpont muzsikusnövendékei adtak elő ütős és fúvós hangszereken reneszánsz zenét.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 31. 09:00, péntek | Helyi

Ereszcsatornás csalások Tolna vármegyében

Négy eljárás is folyik házaló ereszcsatornás csalások miatt Tolna vármegyében.

2024. Május 30. 08:35, csütörtök | Helyi

Bemutatásra került Erky-Nagy Tibor: Gunaras 50 éve című könyve

Müller Ádám, a DKSZK igazgatója köszöntötte a megjelenteket, azt követően Pintér Szilárd polgármester, majd Őri Gábor a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület elnöke tartott beszédet.

2024. Május 27. 11:31, hétfő | Helyi

Megteltek a tűzoltólaktanyák gyermeknapon

Május 26-án, vasárnap idén is kinyíltak a laktanyák szertárkapui, hogy gyereknap alkalmából feledhetetlen élményt nyújtsanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

2024. Május 27. 08:30, hétfő | Helyi

Május 28-án mutatják be Erky-Nagy Tibor Gunaras 50 éve című könyvét

A könyvet a szerző mutatja be a Dombóvári Művelődési Ház Majoros-termében.