Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Július 18. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Az IMF távozása után is bóvlik maradhatunk

Az IMF távozása után is bóvlik maradhatunk

„Az IMF-iroda bezárása egybeesik a kormány azon törekvésével, hogy végtörlesszük az IMF-hitelt. A felvett adósság 2014 márciusában járna le, tehát a bejelentés nem igazán mondható előrehozott lépésnek. Egy biztos, a visszafizetésnek nem lesz nagy pénzügyi előnye, mivel annyira alacsony a hátramaradó tőkerész, hogy arra már meglehetősen alacsonyak a kamatok. A végtörlesztésre pedig valószínűleg még valamilyen pluszdíjat is fizetni kell' – mondta a Gazdasági Rádiónak az XTB brókercég vezető elemzője.

Soós Róbert hozzátette: a kormánynak nem az a célja, hogy költségvetési megtakarítást érjen el, hanem az IMF-től való megválás egy függetlenségi, kitörési pont számukra, ami az ország erejét, stabilitását mutatja.

A szakértő felhívta rá a figyelmet, hogy a magyar akció nem számít egyedülállónak. Lettország is anno korábban fizette vissza az IMF-hitelét, és jól sáfárkodott ezzel, hiszen megerősödött a gazdaságuk, és jövő januártól már euróval lehet fizetni a mindössze 2 millió lakosú balti országban. Másrészt a törlesztési menetrendtől Magyarország már korábban is eltért, amikor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterségének ideje alatt néhány százmillió eurós részletet hamarabb fizettünk vissza.

A lépéssel a kormány kedvező üzenetet küldhet a piacok számára (a bejelentés pozitív lecsapódása egyelőre nem érzékelhető), hiszen az adósságszerkezet javulása jót tesz az ország megítélésének. Az IMF-hitelt ugyanis euróban vettük fel, amit most forintadósságra cserélnénk. A saját devizában való eladósodás pedig mindig előnyösebb, hiszen nincs annyira kitéve az ország az árfolyammozgásoknak. Az XTB vezető elemzője szerint az előrehozott visszafizetés hozadéka lehet, hogy a kormánynak nem kell majd annyira odafigyelnie az euró/forint-jegyzésre, és a GDP-arányos államadósság-mutató akár 2 százalékot is javulhat.

A három nagy hitelminősítőnél (Fitch, S&P, Moody's) eközben csendben be vagyunk ragadva a bóvli kategóriába. Az államkötvénypiacon egyelőre az látszik, hogy a besorolás nem érdekli túlzottan a befektetőket, és veszik a magyar állampapírokat. Ennek az lehet az oka, hogy fontosabb számukra a kötvényeken elérhető reálhozam. (Bár ez az alapkamat csökkenésével folyamatosan mérséklődik.)

A vezető elemző a kilátásokról elmondta: a magyar makroszámok sokkal jobb képet mutatnak, mint amit a befektetésre nem ajánlott kategória jelez. De a hitelminősítőket láthatóan az sem hatotta meg, hogy Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól. Soós Róbert szerint addig nehéz lesz elérni, hogy kedvezőbb besorolást kapjunk, amíg a különadók érvényben vannak. A hitelminősítők ugyanis a fenntartható adósságpályát vizsgálják, és véleményük szerint a kedvező makroadatok (a GDP-arányosan 3 százalék alatti államháztartási hiány, a csökkenő államadósság) a különadó kivezetésével már nem biztos, hogy megmaradnának.

„Az euróval szemben 290 forintnál található egy támaszszint. Ha ezt például kedvező nemzetközi hírek esetén át tudja törni az árfolyam, akkor 287-ig, legoptimistább forgatókönyv esetén 285-ig süllyedhet a jegyzés. Ellenkező irányban az a fontos, hogy 293 fölé ne menjen az euró. Ekkor ugyanis megtörne az erősödő trendcsatorna, és ott már a spekulánsok is ráerősítenének a forintgyengülésre” – adott betekintést a technikai részletekbe az XTB kereskedési szakértője.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során