Hírek
2011. November 17. 07:40, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A sörhas vége
Hamarosan nemcsak a felülésektől lehet lapos a hasunk. Lesz csodaszer sörhas ellen? Felülés nélkül is eltűnik.
Elsősorban a férfiak örülhetnek majd annak az új szernek, aminek tesztelése javában zajlik – még most is – Nagy-Britanniában. Az Adipotid névre keresztelt csodaszer ugyanis mindössze néhány hét leforgása alatt szinte teljesen eltünteti a sörpocakot, annak köszönhetően, hogy gátolja a zsírsejtek vérellátását – írta meg a Hír24.
A szigetországban egyébként komoly probléma az elhízás, Európában itt él a legtöbb túlsúlyos, nem csoda, hogy az elmúlt években gombamód szaporodnak a gyors fogyást ígérő csodaszerek: ezeknek többsége az agyban fejti ki hatását és nem hogy nem hatásosak, de súlyos mellékhatásokat okoznak. Épp emiatt a közelmúltban két ilyen szert is be kellett tiltania a brit fogyasztóvédelemnek.
A tudósok szerint az Adipotid injekció más: sokkal biztonságosabb, mert nem az agyban, hanem a szervezetben fejti ki hatását. Ráadásul étvágycsökkentő, így az sem csoda, hogy 1 hónap alatt a testzsír 40%-ától megszabadította a tesztben résztvevő – egyelőre még majmokat. A tudósok a biztató eredmények miatt most azt sürgetik, hogy mihamarabb elkezdődjenek a humán kísérletek.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld
Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.

